​

Magyarországon kipusztult, de a 2000-es években elkezdett visszatelepülni. Gyakran átkóborló egyedeket is lehet látni Magyarországon. Láttak már a Börzsönyben, a Bükk-vidék (főleg a Tarna meni dombság) területén, a Mátrában és Aggteleken is.

Korábban az európai barna medve Eurázsia egész északi területén jelen volt. A legjelentősebb állomány Oroszországban él, leginkább az Uráltól keletre, Szibéria hatalmas erdeiben és a közép-ázsiai országokban. A 19. század feléig ez a medve Moldva és Havasalföld, valamint Erdély egész területén fellelhető volt, a Duna-deltától egészen a Kárpátokig. Azonban az alföldekről kiirtották, hogy ne tegyen kárt a mezőgazdaságban. A romániai állomány Oroszorazágot nem számítva az Európai Unió összállományának a 40 százalékát teszi ki, ami 6000-8000 egyed közötti számot jelent. A Pireneusokban, Spanyolország és Franciaország határán kis barnamedve-állományok találhatók. Spanyolországban még a Kantábriai-hegységben is megtalálható. Sajnos mindkét spanyol hegység állományai kihalófélben vannak. Olaszországnak is vannak medvéi, ezek Abruzzo és Trentino-Alto Adige régiókban élnek. Nagyobb állományok találhatók Albánia, Szlovákia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Szlovénia, Macedónia és Bulgária területén. Kisebb, de jelentős állományok találhatóak Görögország, Szerbia és Montenegró területén is. 2005-ben Ukrajna területén feltételezések szerint 200 európai barna medve élt. Az előbb felsorolt országok medvéi két állományt alkotnak, az egyik a kárpáti állomány több mint 5000, míg a másik a balkáni állomány körülbelül 3000 példánnyal. Hazánkban a leggyakoribb észlelési adatok az Ó Bükkből (Tarna menti dombság) érkeznek, akár állandónak is mondható azokon a részeken, habár szaporodása, utódok születése még nem bizonyított.

​

A Magyarországon élő európai szürke farkas (canis lupus) kisebb nagyobb időközönként mindig is jelen volt hazánk területén.

A farkas (Canis lupus) az emlősök (Mammalia) osztályának ragadozók (Carnivora) rendjébe, ezen belül a kutyafélék (Canidae) családjába tartozó faj. A kutya (Canis lupus familiaris) és a dingó (Canis lupus dingo) is ennek alfaja, bár önálló fajként is említik ezeket.. Tágabb értelemben farkasnak neveznek a kutyafélék (Canidae) családján belül több más fajt is: ezek a prérifarkas (Canis latrans), a vörös farkas vagy rőt farkas (Canis rufus) és a sörényes farkas (Chrysocyon brachyurus). Emellett az aranysakál (Canis aureus) népies elnevezése, a nádi farkas a szürke farkassal való közeli rokonságára és összetéveszthetőségére utal. Holarktikus faj; az ember után a legnagyobb területen elterjedt emlősök egyike. Észak-Amerika és Eurázsia északi területeinek meghatározó csúcsragadozója, de megtalálhatjuk képviselőit Közép-Amerikában, Észak-Afrikában és Dél-Ázsiában is. Magyarországon kisebb megszakításokkal jelen van. A Bükki Nemzeti Park területén tudományosan nem bizonyíthatóan 2000- től van kölyök észlelés, folyamatosan dokumentáltan 2015-től. Az Aggteleki Nemzet Park területéhez tartozó Aggteleki karszton  2002-től van bizonyítottan jelen és szaporodik. A Zemplényben 1993 óta folyamatos a kölyköt nevelő farkasok észlelése.

​

​Az eurázsiai hiúz (Lynx Lynx) Európa legnagyobb macskaféléje. A háborítatlan hegyvidékek lakója, ezért ritkán kerül a szemünk elé. Ahol megjelenik, ott biztosak lehetünk benne, hogy az emberi zavarás az erdőben minimális.

Az eurázsiai hiúz (Lynx lynx) az emlősök (Mammalia) osztályának ragadozók (Carnivora) rendjébe, ezen belül a macskafélék (Felidae) családjába tartozó faj.A hiúzok nyulakra, rágcsálókra, rókákra, vadmalacokra, szarvas borjúra és őzekre is vadásznak. Eurázsiában nagyobb számban főként Észak-Európa és Szibéria erdeiben él. Magyarországon az Északi-középhegységben, elsősorban a Börzsönyben, a Bükkben és a Zemplénben fordul elő. Hazánkban nagyon ritka fajnak számít, a vadon élő hiúzok összlétszáma feltehetően nem haladja meg a 10-et. Még a szakembereknek is nehéz megfigyelni. Vadkamerák segítségével illetve télen a hóban hagyott nyomai alapján lehet létszámukra következtetni. Az állat testhossza 80–130 centiméter, marmagassága 60–75 centiméter, farokhossza 11–24,5 centiméter és testtömege 8–38 kilogramm. A hím körülbelül 15 százalékkal nehezebb a nősténynél. Az eurázsiai hiúz alkatára jellemző a hosszú láb, amelytől oldalnézetben közel négyzet alakúnak tűnik.Mellső lába a hátsó hosszának csupán 80 százalékát éri el, ezért úgy tűnik, mintha fara nehezebb volna. Így már alkata is arra enged következtetni, hogy a hiúz gyors vágtára és hatalmas ugrásokra képes. Hátsó lábán a karmok kevésbé erősen görbültek, mint a mellsőn, ahol a körülbelül 4 centiméteres karmok szinte sarlószerűen hajlanak hátra. Futás közben az állat visszahúzza őket hüvelyükbe. Rossz távfutó.  Az eurázsiai hiúz valóban nagyon jól hall, vadászat közben is leginkább erre az érzékére támaszkodik. A hiúz fülén 4 centiméter hosszú, fekete bojt van, amelynek segítségével képes a hangforrás helyét pontosan meghatározni. A bojt színe feltűnően elüt a világos hátsó fülszegélytől.